sayaa97@freemail.hu

Tudni akarod azt, ami még rád vár 

Előszó

A boszorkányok már rég jelen vannak a történelműnk során. Könyvek millió zengik a boszorkányok történeteit, ők ma is közöttünk élnek. Beolvadva, elbújva a kutakodó szemek elől. Vagy éppen az orrunk előtt ténferegnek, élik az életüket. Hiába teltek el már évszázadok, az emberek még mindig rettegnek attól, amit nem ismerek. Ilyen vagyok én is, rettegek az emberektől. Hiszen sosem tudhatom mikor fedik fel a kilétem. Én is teszem amit mindenki más, csak élem az életemet. Dolgozok, jókat nevetek a barátaimmal. Olyan vagyok mint mindenki, kivéve egy icipici apróságot. A fent említett "az orrunk előtt ténfergő" boszorkányok egyike volnék. 

Eddig be se mutatkoztam Németh Elizabett vagyok, a barátaimnak Liz és 25 éves. A kíváncsi diákoknak tartok kurzust már 3 éve Budapesten, a boszorkány hitvilágról. Elég ironikus mi? Egy boszi tanítja a diákoknak a saját történelmét. Hát igen ez volnék én. Mondhatni egy szürke kisegér, aki nem szúr szemet senkinek. 169 centi, közép hosszú barna haj és a kihagyhatatlan fekete keretes szemüveg. Talán egyedül a zöld szemem, ami feltűnik az embereknek, de a hajam és szemüveg azért sokat takar. Persze azért én is félek, ki ne tenné? Az emberek meg akarják érteni a csodát, a varázslatot. Hogy a kutatás alanyával mi lesz, hagyjuk is! A félelem, az félelem is marad. 

Közeleg a nagy ünnepünk és a mai világban azért nem túl egyszerű ez, elhihetitek. Hiába vagyok a közöttünk híres kör tagja. Mikor eljön a boszorkányszabbat egy korszak lefog zárulni. Új vezetőt kell választanunk. Szegény Gitta már nem bírja a gyűrődést. 300 boszorkányt kell féken tartania az egész országban, ez nem kis feladat. Nem vagyunk mind jók, sosem voltunk és leszünk. Meg természetesen a boszorkány tanoncok se épp könnyű esetek. Emlékszem mikor még én voltam az. Nem volt egy leányálom. Na jó, bevallom az 100 évvel ezelőtt volt. Mielőtt még kitör a lázadás boszorkány mércével nézve csak 25 vagyok, oké? De mindegy, mindegy, hol is tartottam? Tudjátok mit, bele is kezdek, ez körülbelül a boszorkányszabbat előtt 2 héttel kezdődött.

1.Fejezet

Az életem nem habos torta

Egy késő tavaszi reggel, mindig fárasztó. Az ember nem tudja eldönteni, hogy hidegre vagy éppen melegre készüljön. Nagy nehezen kivonszoltam magam az ágyból és főztem magamnak egy jó erős kávét. Ekkor jelent meg a cicám is Sopihe. Imádom a szürke kiscicámat. Mielőtt még jönnétek "persze, hogy macskája van, hiszen boszorkány" kijelentések. Akkor most szólnék, ez hülyeség. Az évek alatt már rengeteg állatom volt és Sophie csak a második cicám pedig nem vagyok mai csirke.
Megittam a kávém, gyors letusoltam. Felvettem egy sötét farmert és hozzá egy egyszerű fehér pólót. Ekkor megszólat a mobilom ébresztője, hogy ideje indulnom. Mert lefogom késni a metrót.

Nincs messze a lakásomtól, ahol tanítok. De a korán kelés sosem volt az erősségem. Talán a legnagyobb baj mindig is azzal volt, hogy hajnalig olvastam és járattam a bagólesőmet. Igen jól hallották a bagólesőmet, magamban beszélgetek. Pontosabban a könyveimmel. Mert miért tudnám szó nélkül hagyni, ha a legújabb olvasmányomban nem csattan el egy csók. Amiért az olvasó már epekedik. Hát igen, meg a viszonzatlan szerelmek. Miközben megint a gondolataim tömege hullámzik az agyamban és álmodozok. Sikeresen felszálltam a metróra és úton voltam a "csodálatos" munkahelyem felé.

Hát igen, meg a munkahelyem, az a másik vége. A tanári kar természetesen utál. Mondván miket tanítok a diákjaiknak. Komolyam mondom, mintha kisgyerekeket áldoznánk fel. Nem vagyok pszichopata, ki kérem magamnak!

Lekecmeregtem a metróról, és 5 perc séta után meg is érkeztem egy kisebb épülethez. Nem tűnt ki a házak sokaságából. Ha az ember nem figyeli meg alaposabban, akkor simán egy lakóháznak nézni. Pedig nem volt az. Amikor belépünk, láthatjuk milyen tágas is belülről. Gyönyörű freskók borítják a mennyezetet. Mindig elmerengek a csodás látványban, és ahogy álltalában, valaki megzavar.

- Elizabett, drága. Már nem a tanáriban kéne lennie? - mondta a mindig zsémbes és kiállhatatlan Anna. Ha egyszer elkap nincs menekvés, elő adja mind az 50 évét, amit portásként az iskolánkban töltött. Ő a legnagyobb spicli, akivel eddigi életem során találkoztam. A barátaim csak a Hárpia néven ismerik.

- Á, jó reggelt önnek is. Még csak 7:35 van. Még éppen időben vagyok. - mondtam és már siettem is tovább. Gyorsan lepakoltam a szertárban és elsétáltam a termemig.

Nem volt túl nagy, de 15 fő kényelmesen elfért itt. Nem kellett sokat várni és már szállingóztak is be a diákok. Nyolcra már mindenki beért. Nagy örömömre, végre Dávid se aludt el. Ami azért elég nagy szó volt nála. Egyeztettünk miről is fogok ma beszélni. Majd neki is láttam, hogy minél hamarabb túlessek ezen a pénteken is.

- Mint tudjátok, a boszorkányokat 3 szempont szerint soroljuk. Először is, hogy fehér illetve fekete mágiát használ. Ami nem egyenesen arányos azzal, hogy a fehér a jó, a fekete pedig gonosz. - itt tartottam egy kis szünetet. Láttam a kérdő tekinteteket.

- Valami kérdés?- néztem rájuk. Majd meg jelentek a kezek a levegőben.
- Ez olyan Jin-Jang dolog?- kérdezte Lilla.
- Nézhetjük így is. Mindenben van egy kis jó és egy kis rossz. - Végül elözönlöttek a kérdésekkel. Egy jó tízperc után folytattam ott ahol abba hagytam.

- Az elemek szerint is csoportosíthatjuk őket: tűz, víz, föld és a levegő. Minden boszorkánynak meg van a maga eleme és mondjuk úgy, hogy arra "szakosodik". 12-13 évesen dől el, hogy melyik elemmel tud kapcsolatot teremteni. Ekkor egy kéz lendül a magasba.

- Ezek közül van kivétel? Mármint, hogy valaki két elemmel is bír. Vagy valami más fajta dologgal? - Alex kérdése kifejezetten meg lepett.

- Hogy kettővel is tudott bánni? Igen, de csak erős boszorkányokkal fordulhatott elő. - mondtam, és jártattam tovább a számat.

-A harmadik, de nem utolsó kategória pedig a rang szerint. Itt is 3 csoport található. A kezdő - a rubint, a haladó - zafír és a mester pedig a smaragd. Ez a három ékkő segítségével alkotható egy mágikuskör. Ami egy ötágú csillagból, a rítushoz szükséges rúnákból, ékkövekből és maga az 5 boszorkány "köre" alkotja. A "kör" valójában az 5 boszorkány erő megosztása. Támogatják egymást, így hoznak létre egy kötést.

Szokásom szerint csak mondtam és mondtam. Megtartottam még 3 órát és voltam 2 osztályban helyettesíteni. Erre a napra bőven sok volt. Otthon fáradtan vágódtam bele az ágyamba és elnyomott az álom.

Mire az igazak álmát aludtam megszólalt a telefonom. Egész messziről szűrődött be az álmaimba, hogy csörög az a borzalom. Nem akartam felkelni, de Sophie ezt más ként gondoltam, és eszeveszett vinnyogásba kezdett. Így kénytelen voltam felvenni.

- Szia, kicsim. Hogy vagy?- Kérdezte a nővérem, Cintia.

- Eddig jól voltam. Mi kéne?- Válaszoltam fáradttan és elég flegmán.

- Jaj, hogy lehetsz ilyen! - Halottam a hangján, hogy duzzog. - Mindegy is, holnap ráérsz?- Rosszat sejtek.

- Eddig még nem volt programom. Mit akarsz? - kérdeztem lemondóan, majd sóhajtottam.

- Tudod szombat lesz és szeretnénk kiruccani kicsit. De Rahelt nem jöhet velünk. - Valahogy éreztem. Szegény kiscsaj folyton nálam köt ki.

- Legyen, de csak két nap! Hétfőn dolgozom, veled ellentétben. - A vonal másik végén már nem is rám figyelt. Hanem az aktuális hím nemű egyedre. Már nem tudok mást mondani azokra, akiket felszed. Sok mindent mondhatnék rájuk, de férfi egyik se volt. Csak szegény Rahel szenved az anyja hülyesége miatt.

Miután megszabadultam Cintiától, visszaestem az ágyamba. Lecsaptam egy kisebb hisztit. Majd aludtam 7-ig, rám is fért.

Megígértem a legjobb barátnőmnek, Liának. Hogy este elmegyek vele inni. Nagy szerelmi bánat, de a vodka persze mindet megold. Legalább is ő, ezt állítja. Ahogy megígértem "dögösre" vettem a dolgot. Testhez simuló, combközépig érő fekete ruhát vettem fel. A hozzáillő tűsarkúval.

9 körül meg is jelent, egy nagyon rövid kis ruhában. A világoskék jól kiemelte az alakját. Hozzám képest kistermetű volt, de ellensúlyozta ezt, hogy ott gömbölyded ahol az kell, irigyeltem is érte. A szőke bombázó ma is kitett magáért, mint mindig. Amint átlépte a küszöböt már támadást is indított ellenem.

- Meg jött a divat rendőrség! Azonnal valami színes ruhát ennek a nőszemélynek! - nézett rám szúrós tekintettel.

- Most meg mi bajod van a ruhámmal? Csak a ruha hosszát szabtad meg. Ki csíptem magamat, szóval a fegyvereket eltenni! - Sóhajt egyet és leül a nagy fekete bőrkanapémra, ahol Sophi összegömbölyödött mellette.
- Tudod, hogy szeretlek drágám. De ugye tudod, hogy nem a fekete és a fehér az egyetlen szín ezen a világon? - Nézett rám felvont szemöldökkel.
- Ne kezd megint! A fekete ápol és eltakar. Nem vagyok hajlandó megint ezen vitatkozni. - Mondtam és felvettem a kabátomat és elkezdtem Liát húzni kifelé a folyosóra. Természetesen ő sem tudhatta, hogy boszorkány vagyok. Néha még a saját boszorkánykörünkben sem tudtam bízni.

Mire leértünk már várt minket a taxi, amit hívtam. Megmondtuk a sofőrnek, hogy a Demonba vigyen minket. Ami egy új szórakozó hely volt Pesten. Mindig zsúfolásig volt a hely, de én ezt nem bántam. Jó zenék mentek és könnyen ellehetett vegyülni a tömegben.

Kiszálltunk a kocsiból, Lia kifizette a sofőrt. Én addig beálltam a hely előtt kígyózó sorba. Negyedóra elteltével már a bárpultnál vártam a két koktélra amit kértem.

- Szia, fájt amikor leestél a mennyből? - Kérdezte egy mellettem álló srác. Körülbelül egy fejjel magasabb lehetett nálam. Az a tipikus "hé, nézzétek a hajamat". Nem is értem, honnan jött ez a hülye haj mánia.

- Szia neked is, az őskorszakban tanultál csajozni? - Kérdeztem, majd elém rakták a kért italokat és már mentem is. Azaz igen okos, csak tátott szájjal figyelt, ahogy ott hagytam. Komolyan ez a csajózos duma, bevált már valakinek egyszer is? Mert én azt nagyon kétlem.
Pár koktél és rövidebb ital után, vadul tomboltunk és vonaglottunk a tömegben. Ahogy megszokhattam Liára csak úgy tapadtak a pasik. Most épp két sráccal táncol kicsit távolabb tőlem. Én elvoltam egyedül, nem szoktam másokkal táncolni. Egy jó óra elteltével már teljesen eláztam, ekkor jelent meg ő. Rövid sötétbarna haj, égszínkék szemek, kigyúrt mellkas. De nem az a szekrény típus, aki nem fér át az ajtón sem. Sokkal inkább, mint aki hobby szinten edz, hogy karban tartsa a testét. Mikor oda sétált hozzám, akkor vettem észre, hogy egy fejjel magasabb nálam. Csatlakozott hozzám a táncban, valahogy akkor megszűnt számomra létezni a külvilág. Csak mi ketten a hatalmas táncparketten. Teljesen egymáshoz simultunk, szinte egy testként mozogva. Maga felé fordított és elvesztem a kékségben. Aztán csak a nagy feketeség vesz körül.
Hírtelen telefoncsörgés törte meg a csendet. Ha jól hallottam, akkor Daft Punk - Get Lucky című szám szólt. Aztán hírtelen elhallgatott, nekem pedig eszeveszettül kezdett fájni a fejem. Mikor nagy nehezen felültem és kinyitottam a szemem szinte elvakított a fény. Lassan hozzá szoktam és vizsgálni kezdtem a szokatlak környezetemet.

- Jó reggelt, Líz. Szarul érezheted magad. -Mondta az ismeretlen hang forrása. Az ajtóhoz fordítottam a fejem és megláttam a tegnap esti Adoniszt, pimasz kis mosollyal az arcán.
- Mondhatjuk így is. - Bár a szarul érzem magam, meg sem közelíti a valóságot.
- Amennyit ittál, nem is csodálom. Mire emlékszel az estéből? - Kérdezte, még mindig ugyan azzal a pimasz mosollyal az arcán. Ami csak nem akart eltűnni. De honnan tudja, hogy mennyit ittam?
- Addig, hogy táncoltunk. - Pirultam el szégyenemben, erre ő felkacagott. Na, szép mondhatom! Mibe kevertem már megint magamat.
- Akkor, jó. Nem maradtál le semmi izgalmasról. - Felvontam az egyik szemöldökömet, erre ő folytatta. - Hírtelen bealudtál, egy lassúbb szám közben. - Mesélte nevetve. Ezzel csak azt érte el, hogy a fejemre húztam a takarót. Léptek közeledtek az ágy felé. Éreztem, ahogy leül mellém, mély levegőt vettem.

- Amúgy Noel vagyok, cica. Szeretnéd meg tudni az este további részeit is?- Suttogta, én meg fennakadtam a "cica" jelzőn. Így lerúgtam magamról a takarót.

- Cicázd, a nénikédet! - fújtattam elpirulva. Ezen csak nevetett és kisegített az ágyból. A tegnapi ruhám volt még rajtam, ez meg nyugtatott.

- Kérsz egy kávét? - Kérdezte, én csak bólogattam.

- Szóval akkor meg tudhatnám, hogy kerültem fel hozzád? - Meg fordult, oda rakta elém a kávét, a cukrot és a tejet. Nekidőlt a konyhapultnak.
- Ez igen egyszerű, elaludtál. Ott nem hagyhattalak és mivel a klub felett lakom felhoztalak. -Csak hallgattam. Nem értem miért nem keltett fel és küldött haza taxival . - Azért egy köszi Noah, hogy nem hagytál ott, vagy valami jól esne ám.
A telefonom ott feküdt az asztalon, 10 nem fogadott hívás. A francba, felpattantam és összeszedtem a cuccomat. Egy köszönömöt oda vetetett Noáhnak, aztán már ott se voltam.
Mikor a lakásom elé értem, ott találtam az ajtóban ácsorogva Ráhelt.

- Szia, kicsim. Anyád csak így itt hagyott? - Sóhajtottam. Ő csak bólintott egyet. Kinyitottam az ajtót és már meg is eredt a nyelve.
- Biztos nem akarsz örökbe fogadni? Lééééécci. - Nézett rám a nagy kölyökkutya tekintettével. Nem tudom ki, hogy van vele. De nehéz ennek a tekintetnek ellen állni.
- Ráhel, ezt már ezerszer megbeszéltük. Jövőre betöltöd a tizenkettőt, akkor majd szakosodni fogsz, és el kell költöznöd Cintiától. Azt már kibírod, nem olyan sok az. Nyitottam egy portált, a Catrinába. Ez amolyan boszorkány előkészítő iskola. Ide bármikor bárki mehet, hogy megkönnyítse majd a szakosodását. Elköszöntem tőle és már el is tűnt.
Később fel hívtam Lizt, teljesen ki volt akadva. De csak addig, amíg nem esett szó a reggelemről. Kedves barátnőm teljesen megszállott lett, nem hagyott szóhoz jutni. Hagytam had élje ki magát.

A nap további részében készültem a szabbatra. Mikor végeztem csak álmodoztam, Noaht nem tudtam kiverni a fejemből. Ekkor csengettek, egy virágfutár állta a küszöbömön. Aláírtam, hogy átvettem a küldeményt. Egy boríték volt hozzácsatolva 10 szál vörös rózsához.

Szia Liz. Tudom, hogy nem volt valami lovagias lenézni lakcímkártyádról a címed. Tényleg sajnálom! De nem tudlak kiverni a fejemből, sőt nem is akarlak. Szeretnék veled újra találkozni.

A számomat már tudod, beírtam a telefonodba reggel.

Noah 

Minél többször olvastam el, annál jobban bosszantott a dolog. Meg néztem a telefonomat és tényleg beírta a számát. Végül dühömben felhívtam.
- Te nem vagy normális! Mondjuk elkérhetted volna a számomat ahelyett, hogy a telefonomban turkálsz! A másik dolog, hogy a táskámban kutatsz és nézegeted a személyes adataimat! - Hadartam el dühösen, a vonal végén síri csend honolt.
- Noah?- Kérdeztem kicsit halkabban. Mire hallottam egy sóhajt.
- Nem gondoltam volna, hogy így magadra veszed cica. Ne haragudj!- Tudom, hogy komolyan is gondolja. Szégyellem, de megbűvöltem a telefonomat. Nem szeretem, ha össze-vissza hazudoznak nekem. Komolyan mondom, hogy ezzel a cicázással az őrületbe kerget!

- Legyen, megértem túlzásba estél. Sok mindent meg kéne magyaráznod. Meg ezt a cicázást nem hagynád abba?
- Pedig olyan kis aranyos vagy, mint egy cica. Szóval marad! - Komolyan nem tudok kiigazodni ezen az emberen. - Ráérsz este? Akkor feltehetnéd azokat a bizonyos kérdéseidet.

Megbeszéltük, hogy a lakásomhoz közeli kis kávézóban találkozunk 6 kor. Ahogy tegnap este is elképesztően nézett ki. Az ablak mellett ültem és pont láttam, ahogy leállítja a motorját. Farmer, sportcipő, fehérpóló és fekete bőrdzseki. Hogy állhat ez valakinek ilyen jól? Olvadozok míg be nem sétál a kávézóba. Leül velem szembe és mosolyog, ekkor pillantom meg a nyakán a varázspecsétet. Amennyit látok innen úgy nézem, hogy azon ritka férfiak egyike, aki boszorkánynak született. Mosolyt erőltetek az arcomra, nyugtatgatom magam, hogy biztos csak tévedek.

- Szia, hát újra találkozunk. Akkor halljam azt a rengeteg kérdést!- Mondta vidáman. Szívem szerint megkérdeztem volna, hogy tényleg boszorkány-e, de inkább nem tettem.
- Először is, miért nem keltettél fel és ültettél taxiba? - Látom meg lepte a kérdésem. Gondolom arra számított, hogy először majd vádaskodok a turkálás miatt. Legalább sikerült meg lepnem!
- Ez egy igen jó kérdés, mert nem tudom.

- Tessék? Mi az, hogy nem tudod?
- Tényleg nem tudom, olyan aranyos voltál. De szerintem ezt már említettem. Talán ez volt az oka. - Csak hallgattam, próbáltam feldolgozni amit mond. De csak az aranyos szó visszahangzott a gondolataimban.

- Szóval aranyos. - Motyogtam magam elé. Noah jobbra döntötte a fejét és úgy vizslatott. Most tuti, hogy hülyének tart.
- Még senki nem mondta, hogy aranyos vagy?

- Nem. - Még magamat is meg leptem, hogy nyíltan válaszoltam. Valahogy kicsúszott a számon.
- Pedig az vagy!- Úgy döntöttem terelni fogom a témát.
- Téged nem zavar, hogy a Damon felett laksz?
- Szóval terelsz oké, vettem a lapot. - Hallgattam. - Tudod mivel enyém a hely fontos volt, hogy közel legyen. Így megvettem a fölső szinten egy lakást.
Csak pislogtam. Szóval övé a hely, miért is nem lep meg? Csak én hallom a tücsökcirpelés? Kezd zavaró lenni ez a csend.
- És innen tudtad, hogy mennyit ittam vagy figyeltél?- Hadartam, zavaromban. Most komolyan, hogy lehetek ilyen? Hülyébb kérdés nem tudtam volna feltenni?
- A srác mellett ültem, aki felakart téged szedni. Tetszett, amit csináltál! Végül téged kereslek a tömegben, szinte megbabonáztál. A többit szerintem már te is tudod.

Beszélgettünk még egy negyedórát, de valami furcsa volt. Kimentem a mosdóba és egy védőrúnát rajzoltam a tenyerembe. Mikor visszaértem, ugyan az a komiszvigyor fogadott.

- Bocsi, már itt is vagyok.

- Semmi gond, és sokat jártok a barátnőddel a Damonba?
- Most voltunk harmadszor. Tetszik a hely, jó a zene és nem is drága. - Honnan tudja, hogy a barátnőmmel voltam?
- Ha szabad meg tudnom, van barátod? - A szemembe nézett és a védőrúna elkezdte égett a tenyeremet.
Most már biztos vagyok, hogy jól láttam, amit láttam. Az asztal alatt elfordítottam a gyűrűmet, előugrott belőle egy tű. Mind a két mutatóujjamat megszúrtam, amint a vér lecseppent a padlóra az idő megfagyott.

- Szóval boszorkány vagy, remek. - Dőlt hátra a székén.
- Nekem a megtiszteltetés, hogy találkozhatok egy "mágussal". - Talán kissé szemrehányóan sikerült a mondandóm, de nem fontos.

- Istenem, ne kezd! Ti boszorkányok ritka kiállhatatlanok vagytok. Épp ezért nem közösködünk veletek! - Nem közösködtök?
- Elhiheted, kölcsönös az utálat. Legalábbis felőlem! - Nagyokat pislogott. Nem értette, a hozzá állásomat.
- Várjunk csak! Most, hogy kiderült mágus vagyok, utálsz? - Kicsengett a hangjából, hogy nem hisz nekem.
- De még mennyire! Az apám épp olyan nagyképű, hűtlen idióta volt. Mint az összes mágus! - Kezdtem teljesen kibukni. Kerestem a menekülési lehetőséget. De már előttem állt. Ezt meg, hogy csinálta?
- Ha jól értem, eddig kedveltél. De most utálsz, mert mágus vagyok. - Elakartam lépni mellette, de visszatartott.
- Noah! Azonnal engedj ki innen! - Egyre idegesebb lettem. Így a tér mágiám is kezdett gyengülni. Ez így nem lesz jó.
- Látom, itt nem fogjuk tudni ezt meg beszélni. - Mondta higgadtan, majd nyitott egy portált. - A hölgyeké az elsőbbség. - Lépett félre az utamból.
- Én aztán veled sehova nem megyek!
- Most komolyan, miért kell ezt megnehezíteni? - Kérdezte, és minden további nélkül a vállára kapott.

- Azonnal tegyél le! - Visítottam, miközben a hátát püföltem az öklömmel. Erre ő csak sóhajtott egyet, majd elindult a portál felé. Amint bezárult, a hely újra megtelt az élet zajával és nyüzsgésével. Mit sem sejtettek róla, hogy egy perccel ezelőtt mi ott öltük egymást, a kávézó közepén.

2.fejezet

Az átok

A portált erős fénye után, kellemes a félhomály fogadott. Noah lerakott a földre, bár ne tette volna! Halottam a lépteit, de nem láttam tisztán merre megy. Majd lassan fény töltötte meg a hatalmas szobát. Csak 2 ablak volt a helységben, nem voltak túl nagyok. Pont akkorák, hogy nappal elegendő fényt adjanak az embernek. Könyvespolcok takarták el a falakat, gyönyörű látvány volt. Egy hatalmas ágy, két asztal és egy ugyan olyan fekete kanapé, mint az enyém töltötte be, a rendelkezésre álló helyet.

Lehet, hogy meghaltam és a mennyországba jutottam? Könyvek, a kedvenc kanapém és egy ilyen helyes srác. De nagy bánatomra, Noah megtörte az álmodozásomat.

- Ugye tetszik, cica?

- Csodálatos! De hol vagyunk? Mert, hogy ez nem a lakásod, az is biztos. - Néztem rá kérdőn, mire megint csak nevetett.

- Milyen jó megfigyelő vagy. - Mondta azzal a pimasz kis mosoly kíséretében. - Ez egy kisebb raktár épület a város szélén. Itt önmagam lehet mindenféle feltűnés nélkül.

- Szóval varázsolhatsz, lazíthatsz minden felelősség nélkül. Ha jól értem, ugye?
- Gyorsfelfogás, ez tetszik. Olyan megnyugtató ez a környezet, ezért is hoztalak ide. - Szóval azt várja, hogy itt nem fogom kinyírni és a Dunába hajítani? Hmm, akkor most nagyot tévedet!
- Akkor most haza is vihetnél. - Közöltem vele, a lehető legridegebb hangon.

- Ha jól értettem, kedvelsz. Ezt a mágus kontra boszorkány részt, tegyük egyenlőre félre. - Most figyelmen kívül hagyta amit az előbb mondtam neki?
- Mondom haza ...- Mielőtt befejezhettem volna, szavamba vágott.
- Cica, a ma estére nagy dolgokat terveztem! Megismerkedünk kicsit közelebbről. - Na, valahogy ennél a pontnál vesztettem el a fejem. Nem voltam rá túl büszke.
- Komolyan? Hallod egyáltalán, hogy hozzád beszélek? - Elértem a határaimat. Apró kis szikrák kezdtek körülöttem pattogni. Végtére is tűzelemű vagyok, így már nem is olyan furcsa. Csak, hogy nem jellemző rám az ilyen dühkitörés. Amikor az égszínkék szemekbe néztem, láttam megcsillanni a kéjt, és talán a kihívást?

- Szóval égsz a vágytól, cica? - Mondta egy szexi kis mosoly kíséretében. Most komolyan szórakozik velem?

- Ó, ne kéresd magad. Tudom, hogy te is akarod! - Mondta azon a bugyi levarázsoló mély hangján. Kész, én itt fogok meghalni! Várjunk csak, nekem épp utálnom kéne, nem?
Próbáltam magamhoz térni a kábulatból. Amit valljunk be, nem igazán sikerült. Mire összekapartam magam, abból az olvad tócsából, amivé váltam, már közvetlenül előttem állt. Bele néztem a szemébe, eltudnék benne veszni. Azt hiszem ez a vég.

- Mondták már, hogy a szemed olyan, mint a tenger? - Miket fecsegek én itt össze vissza? - Teli veszéllyel, még is olyan csábító.

- Úgy gondolod? - Nézett mélyen a szemembe. Megérintette az arcomat, majd lesiklott a keze az államig. Ekkor rádöbbentem mit teszek és kivel. Megszakítottam a szemkontaktust és elkezdtem hátrálni. Majd neki ütköztem valaminek. Ijedtemben egy vékony kis hang tört fel belőlem, és ráesem a kanapéra. Noah csak pislogott, majd hírtelen magához tért.
- Liz, jól vagy? - Szaladt oda hozzám. Mire én zavartan toltam el a kezét.
- Minden oké, de most már vigyél haza. - Néztem rá könyörögve. De ő csak rázta a fejét, hogy nem lehet.
- Sajnálom, de nem tehetem. Van pár dolog, amit tudnod kéne. Kérlek hallgass végig. - Hírtelen valami megváltozott, csak azt nem értem, hogy mi. Az előbb még érezni lehetett a köztünk lévő feszültséget. Oké, én tettem tönkre a dolgot. De valamit mondania kell? Egyáltalán akarom én azt tudni?

- Valamit be kell vallanom. - Nah, ez jól kezdődik.- Nem voltam valami őszinte. - Sírni csend, kérdőn nézek rá.
- Bökd már ki. Annál előbb túl leszel rajta!
- Ugye mondtad, hogy az apád mágus volt.
- Igen, és?
- Tudod mi nem szoktunk letelepedni és családot alapítani. Nekünk ez valahogy, nem megy.
- Mintha nem tudnám. - De mégis mire akar kilyukadni?
- De vannak kivételes esetek. Ez amolyan mágus dolog. - Tartott egy kis szünetet. - Vagyis inkább nem annyira, bevésődésnek hívják.
- Igen tudom mi az. Most azt akarod bemesélni nekem, hogy bevésődtem neked?
- Aha. - Nézet rám kiskutyaszemekkel.

Ekkor megmutatta a csuklóján lévő, ötágúcsillagot egy körben. Ami tűz és a víz helyén egy-egy rúnával volt jelölve.
- Nézd csak meg a kezedet.

Nem is értettem mit akar. Míg meg nem néztem a csuklómat. Ugyan az a jel virított a kezemen.
- Mit csináltál velem? - És még azt hittem, eddig voltam kiborulva.

- Én? Semmit, ha nem hiszed, nyomozd le bátran.
Így is tettem, megszúrtam az ujjam és elmormoltam egy igéket. De nem történt semmi. Szóval nem az ő keze van a dologban. Ebből még bajok lesznek.

- Én megmondtam, nem csináltam semmit! Ez egy hülye átok, amit a mágusok kaptak. Nagy bánatomra fiúról, fiúra száll. - Remek, én is bele keveredtem. Erre volt a legkevésbé szükségem.
- Csodás, és ez még is mivel jár? Ha szabad tudnom.
- Hát, csak velem. - Mutatott végig magán.
- Most csak szívatsz ugye? Mert már megbocsáss Noah, de nem kell még egy púp a hátamra. Elég nekem Cinita is.
- Cinita?
- A kiállhatatlan nővérem. Akit elhagyott a férje és én lettem a bébiszitter. Még egy gyerekre nincs szükségem. - Lehet ezzel túllőttem a célon, mert ökölbe szorult a keze.
- Szerinted én ezt akartam? Rohadtul nem, de ez van és akár szeretnéd, akár nem, el kell fogadnod! - Szinte már kiabált. Én csak nagy szemekkel néztem rá.
- El kell fogadnom? Ezt meg, hogy érted?
- Úgy cica, hogy érzelmeket táplálunk egymás iránt. Meg lett írva a nagykönyvben, hogy így lesz és nekünk nincs beleszólásunk.

Hurrá, minden vágyam az volt, hogy egy ilyen beképzelt majommal keveredjek össze.

∞

A vasárnapomat otthon töltöttem és próbáltam feldolgozni ezt a pár napot. De valahogy nem sikerült. Először is ott volt Noah, csak úgy feltűnt a semmiből és teljesen elvarázsolt. Most meg itt van ez a jel a csuklómon, amit sehogy se tudok eltüntetni. Rahel meg csak nyaggat, hogy hol voltam az esete, mi ez a kezemen és, hogy nem akar haza menni. Tökéletesebb már nem is lehetne a hétvégém! Ehhez még hozzá is vehetnénk, hogy holnap hétfő és be kéne mennem dolgozni.

Miután szinte az egész napot végig feküdtem és hisztiztem, a telefonom állandóan csörgött. Arra is lusta voltam, hogy megnézem ki azaz elvetemült, aki vagy már századszorra hív. Az utolsó hívás nagyjából fél órája volt. Nagy örömömre végre csend volt és végre főhettem tovább a saját levemben. Vagy legalább is szerettem volna, mert ekkor berontott a legjobb barátnőm.

- Szia Lia. - Morogtam.
- Szia neked is. Látom majd kicsattansz örömödben, hogy itt vagyok.

- Én vagyok a világ legboldogabb embere! - Jelentettem ki, majd egy egyszerű mozdulattal elástam magam a takaró és a párnák rengetege közé.

- Másszál csak ki onnét! Ma programod van. - Mi, nekem? Talán végre teljesül a kívánságom és kezet rázhatok a kaszással?

- Ha nem a halál jön értem, én ki nem jövök innét!- Nagy bánatomra, lábamnál fogva lerántott a földre. Mint ne mondjak, a pokolra kívántam őt.

- Ez fájt ám! - Hisztiztem.

- Érdekel is az! Nesze ezt vedd fel. - Hozzám vágott egy táskát. Egy fekete farmer és egy halványzöld szűk póló volt benne.
- Vedd csak fel!- Közben a szekrényemben turkált és előásott egy szintén fekete bőrdzsekit, meg a kedvenc magassarkú cipőmet.

- Hova is rángatsz már megint?

- Egy vakrandira, jó lesz! - Na, azt meghiszem. Eddig ahányszor rángatott el ezzel, az este mindig felért egy atomkatasztrófával!

Tudtam, hogy nem hatnak rá a szavaim. Szóval belegyeztem, hogy vele megyek. Csak akkor kezdtem gyanakodni, mikor a taxi meg állt a Damonhoz közeli kisbárnál.

- Legalább ismered, akivel összeakarsz hozni?

- Sajnos igen. Nem akartam, hogy megismerjétek egymást. De azóta, történtek bizonyos enyhítő körülmények. - Jaj, anyám. Eddig csak fél várról vettem a dolgot, mondván úgysem ismeri. De így már más a helyzet. Nyeltem nagyot.

- Mégis kivel akarsz te engem összeboronálni?

- Meséltem neked a gyerekkori barátomról. Tudod, akivel szinte elválaszthatatlanok voltunk 10 éves korunkig. - Valami rémlett arról, hogy a srác egyik napról a másikra távolságtartóvá vált.
- Igen.

- Találkoztam vele 2 hete és megint jóban vagyunk. Nem rég azt mondta, találkozott veled, és szeretne jobban megismerni. Én csak megadom neki a lehetőséget! - Könyörgöm! Mond, hogy nem Noah az!

- Nézd ott is van! - Elkezdett húzni maga után. - Szia, Noah rég láttalak!
Most komolyan? A világegyetem szórakozik velem? Csak mert szerintem ez rohadtul nem vicces! Abban a pillanatban kitéptem a kezem Lia szorításából és elindultam az ajtó irányába. Már amennyire a cipőm engedi tudta, rohantam kifelé.

- Liz? - Lia nem értette mi üthetett belém.

- Liz! Kérlek, várj már meg! - Kiáltotta utánam Noah.

Én csak a lehető leghamarabb akartam eltűnni onnan. Megdermesztettem az időt és nyitottam egy portált. Könnyed léptekkel léptem át a küszöbét, közben könnyek égették a szememet.

- Muszáj mindig mindent megnehezíteni? - Mondta Noah, miközben maga felé fordított.

Te meg... - Kérdeztem, ő pedig letörölt egy könnycseppet az arcomról.

- Szerinted? Találkozni akartam veled, normálisan. Minden féle mágiától mentesen! - Mondta kicsit dühösen.

- Sajnálom. - Ekkor néztem először körül. Hogy kerültünk megint Noah raktár épületébe?

- Hogy nyitottál portált hozzám? - Nézett rám elkerekedett szemekkel.

- Ezt én is szeretném tudni. Nincs valami könyved, ami ír az átkodról?

- Ha lenne, nem lennénk itt! - Mondta gúnyosan.

- Tudod, hogy nem így értettem. - Legnagyobb meglepetésemre magához húzott és a szemembe nézett.

- Tudom. - Mire bármit is tehettem volna, az ajka az enyémre forrt.

Lassú, ráérős csók volt. Nem siettünk el semmit, kiélveztük minden egyes pillanatát. A keze felfedezésre indult, míg én a jól belőtt haját tettem tönkre, bár még ez is jól állt neki. Pár perc múlva szét kellett válnunk, hogy levegőhöz juthassunk. Mind a ketten pihegtünk még a légszomjtól és a vágytól.

-Azta.- Böktem ki.

-Aha.- Motyogta maga elé, kissé elpirulva. Elég aranyos, ha zavarban van. Kigondolta volna, hogy ez a macsó, ilyen is lehet.

Noah tekintete a csuklómra tévedt, miközben a hajamat igazítottam meg. Zavar tükrözödött a szemeiben.

- Valami baj van? - Amint kimondtam már néztem is a kezem. A jelrendszer helyett már csak a két rúna maradt meg. A tűz és a víz jele.

Kérdő pillantát vetettem rá. Láttam, hogy ő sem igazán érti. Ezért megragadtam a kezét és megnéztem, hogy az ővé is megváltozott e. Nála is csak a rúnák maradtak. Vajon egyszer véglegesen is elmulnak ezek a jelek? Kezdtem kételkedni mindenben, amit ezalatt a 300 év alatt megtapasztaltam.

- Eltünt a boszorkánykör és az ötágú csillag, ez furcsa. - Mondta és leült a kanapére.

- Ha jól értem nem lettünk előrébb. Nem tehetünk mást, mint várunk. Vagy van jobb ötleted? - Néztem rá, de ő csak sóhajtott egyet.

Ezután egy fél órát ültünk egymás mellett és hallgattunk. Szeretném tudni, vajon mi járhatott a fejében. Mert nekem csak ő. Nem tudtam kiverni a gondolataimból, ami megnehezítette a helyzetemet.

A kezeink összefonódtak, kérdő tekintettel néztem rá. Bár nem akartam elengedni a kezét. Bármi kezdett is kibontakozni közöttünk, az valami más volt mint az eddigiek.

- Valami baj van? -Kérdezte, de nem igazán tudtam megszólalni. Csak ráztam a fejem, hogy semmi gond nincs.

Még órákat ültünk, de nem szólaltunk meg. Valahogy szó nélkül is megérzettük egymást. Ez valami új volt számomra.

Körülbelül éjfél lehetett, mikor hazaértem. Leültem az ágyam szélére és csak gondolkodtam. Nem értettem ezt az egészet, valami mélyebb kezdett kibontakozni kettőnk között. De vajon még is mi? Még szenvedtem a gondolataimtól egy órát, majd szerencsére elnyomott az álom.

A hétfő reggelem, ugyan olyan ütemben zajlott, mint mindig. Felkeltem, majd letusoltam, felöltöztem és ittam egy kávét. A hétvégém csak egy rossz állomnak tűnt, apró örömmel társítva. Végül a gondolataiba révedve, elgyalogoltam a munkahelyemre. Mondván, miért is ne?

A portán Anna már valami égbekiáltóan szaftos pletykát kezdett ecsetelgetni. De én a felét se hallottam annak, amit mondott. Teljesen máshol jártam, egy olyan helyen, ami tele van mágiával. Egy Adonisszal, bevésődéssel, boszorkánygyűléssel és egy idegesítő nővérrel.

A portált erős fénye után, kellemes a félhomály fogadott. Noah lerakott a földre, bár ne tette volna! Halottam a lépteit, de nem láttam tisztán merre megy. Majd lassan fény töltötte meg a hatalmas szobát. Csak 2 ablak volt a helységben, nem voltak túl nagyok. Pont akkorák, hogy nappal elegendő fényt adjanak az embernek. Könyvespolcok takarták el a falakat, gyönyörű látvány volt. Egy hatalmas ágy, két asztal és egy ugyan olyan fekete kanapé, mint az enyém töltötte be, a rendelkezésre álló helyet.

Lehet, hogy meghaltam és a mennyországba jutottam? Könyvek, a kedvenc kanapém és egy ilyen helyes srác. De nagy bánatomra, Noah megtörte az álmodozásomat.

- Ugye tetszik, cica?

- Csodálatos! De hol vagyunk? Mert, hogy ez nem a lakásod, az is biztos. - Néztem rá kérdőn, mire megint csak nevetett.

- Milyen jó megfigyelő vagy. - Mondta azzal a pimasz kis mosoly kíséretében. - Ez egy kisebb raktár épület a város szélén. Itt önmagam lehet mindenféle feltűnés nélkül.

- Szóval varázsolhatsz, lazíthatsz minden felelősség nélkül. Ha jól értem, ugye?
- Gyorsfelfogás, ez tetszik. Olyan megnyugtató ez a környezet, ezért is hoztalak ide. - Szóval azt várja, hogy itt nem fogom kinyírni és a Dunába hajítani? Hmm, akkor most nagyot tévedet!
- Akkor most haza is vihetnél. - Közöltem vele, a lehető legridegebb hangon.

- Ha jól értettem, kedvelsz. Ezt a mágus kontra boszorkány részt, tegyük egyenlőre félre. - Most figyelmen kívül hagyta amit az előbb mondtam neki?
- Mondom haza ...- Mielőtt befejezhettem volna, szavamba vágott.
- Cica, a ma estére nagy dolgokat terveztem! Megismerkedünk kicsit közelebbről. - Na, valahogy ennél a pontnál vesztettem el a fejem. Nem voltam rá túl büszke.
- Komolyan? Hallod egyáltalán, hogy hozzád beszélek? - Elértem a határaimat. Apró kis szikrák kezdtek körülöttem pattogni. Végtére is tűzelemű vagyok, így már nem is olyan furcsa. Csak, hogy nem jellemző rám az ilyen dühkitörés. Amikor az égszínkék szemekbe néztem, láttam megcsillanni a kéjt, és talán a kihívást?

- Szóval égsz a vágytól, cica? - Mondta egy szexi kis mosoly kíséretében. Most komolyan szórakozik velem?

- Ó, ne kéresd magad. Tudom, hogy te is akarod! - Mondta azon a bugyi levarázsoló mély hangján. Kész, én itt fogok meghalni! Várjunk csak, nekem épp utálnom kéne, nem?
Próbáltam magamhoz térni a kábulatból. Amit valljunk be, nem igazán sikerült. Mire összekapartam magam, abból az olvad tócsából, amivé váltam, már közvetlenül előttem állt. Bele néztem a szemébe, eltudnék benne veszni. Azt hiszem ez a vég.

- Mondták már, hogy a szemed olyan, mint a tenger? - Miket fecsegek én itt össze vissza? - Teli veszéllyel, még is olyan csábító.

- Úgy gondolod? - Nézett mélyen a szemembe. Megérintette az arcomat, majd lesiklott a keze az államig. Ekkor rádöbbentem mit teszek és kivel. Megszakítottam a szemkontaktust és elkezdtem hátrálni. Majd neki ütköztem valaminek. Ijedtemben egy vékony kis hang tört fel belőlem, és ráesem a kanapéra. Noah csak pislogott, majd hírtelen magához tért.
- Liz, jól vagy? - Szaladt oda hozzám. Mire én zavartan toltam el a kezét.
- Minden oké, de most már vigyél haza. - Néztem rá könyörögve. De ő csak rázta a fejét, hogy nem lehet.
- Sajnálom, de nem tehetem. Van pár dolog, amit tudnod kéne. Kérlek hallgass végig. - Hírtelen valami megváltozott, csak azt nem értem, hogy mi. Az előbb még érezni lehetett a köztünk lévő feszültséget. Oké, én tettem tönkre a dolgot. De valamit mondania kell? Egyáltalán akarom én azt tudni?

- Valamit be kell vallanom. - Nah, ez jól kezdődik.- Nem voltam valami őszinte. - Csak hallgat, kérdőn nézek rá.
- Bökd már ki. Annál előbb túl leszel rajta!
- Ugye mondtad, hogy az apád mágus volt.
- Igen, és?
- Tudod mi nem szoktunk letelepedni és családot alapítani. Nekünk ez valahogy, nem megy.
- Mintha nem tudnám. - De mégis mire akar kilyukadni?
- De vannak kivételes esetek. Ez amolyan mágus dolog. - Tartott egy kis szünetet. - Vagyis inkább nem annyira, bevésődésnek hívják.
- Igen tudom mi az. Most azt akarod bemesélni nekem, hogy bevésődtem neked?
- Aha. - Nézet rám kiskutyaszemekkel.

Ekkor megmutatta a csuklóján lévő, ötágúcsillagot egy körben. Ami tűz és a víz helyén egy-egy rúnával volt jelölve.
- Nézd csak meg a kezedet.

Nem is értettem mit akar. Míg meg nem néztem a csuklómat. Ugyan az a jel virított a kezemen.
- Mit csináltál velem? - És még azt hittem, eddig voltam kiborulva.

- Én? Semmit, ha nem hiszed, nyomozd le bátran.
Így is tettem, megszúrtam az ujjam és elmormoltam egy igéket. De nem történt semmi. Szóval nem az ő keze van a dologban. Ebből még bajok lesznek.

- Én megmondtam, nem csináltam semmit! Ez egy hülye átok, amit a mágusok kaptak. Nagy bánatomra fiúról, fiúra száll. - Remek, én is bele keveredtem. Erre volt a legkevésbé szükségem.
- Csodás, és ez még is mivel jár? Ha szabad tudnom.
- Hát, csak velem. - Mutatott végig magán.
- Most csak szívatsz ugye? Mert már megbocsáss Noah, de nem kell még egy púp a hátamra. Elég nekem Cinita is.
- Cinita?
- A kiállhatatlan nővérem. Akit elhagyott a férje és én lettem a bébiszitter. Még egy gyerekre nincs szükségem. - Lehet ezzel túllőttem a célon, mert ökölbe szorult a keze.
- Szerinted én ezt akartam? Rohadtul nem, de ez van és akár szeretnéd, akár nem, el kell fogadnod! - Szinte már kiabált. Én csak nagy szemekkel néztem rá.
- El kell fogadnom? Ezt meg, hogy érted?
- Úgy cica, hogy érzelmeket táplálunk egymás iránt. Meg lett írva a nagykönyvben, hogy így lesz és nekünk nincs beleszólásunk.

Hurrá, minden vágyam az volt, hogy egy ilyen beképzelt majommal keveredjek össze.

∞

A vasárnapomat otthon töltöttem és próbáltam feldolgozni ezt a pár napot. De valahogy nem sikerült. Először is ott volt Noah, csak úgy feltűnt a semmiből és teljesen elvarázsolt. Most meg itt van ez a jel a csuklómon, amit sehogy se tudok eltüntetni. Rahel meg csak nyaggat, hogy hol voltam az esete, mi ez a kezemen és, hogy nem akar haza menni. Tökéletesebb már nem is lehetne a hétvégém! Ehhez még hozzá is vehetnénk, hogy holnap hétfő és be kéne mennem dolgozni.

Miután szinte az egész napot végig feküdtem és hisztiztem, a telefonom állandóan csörgött. Arra is lusta voltam, hogy megnézem ki azaz elvetemült, aki vagy már századszorra hív. Az utolsó hívás nagyjából fél órája volt. Nagy örömömre végre csend volt és végre főhettem tovább a saját levemben. Vagy legalább is szerettem volna, mert ekkor berontott a legjobb barátnőm.

- Szia Lia. - Morogtam.
- Szia neked is. Látom majd kicsattansz örömödben, hogy itt vagyok.

- Én vagyok a világ legboldogabb embere! - Jelentettem ki, majd egy egyszerű mozdulattal elástam magam a takaró és a párnák rengetege közé.

- Másszál csak ki onnét! Ma programod van. - Mi, nekem? Talán végre teljesül a kívánságom és kezet rázhatok a kaszással?

- Ha nem a halál jön értem, én ki nem jövök innét!- Nagy bánatomra, lábamnál fogva lerántott a földre. Mint ne mondjak, a pokolra kívántam őt.

- Ez fájt ám! - Hisztiztem.

- Érdekel is az! Nesze ezt vedd fel. - Hozzám vágott egy táskát. Egy fekete farmer és egy halványzöld szűk póló volt benne.
- Vedd csak fel!- Közben a szekrényemben turkált és előásott egy szintén fekete bőrdzsekit, meg a kedvenc magassarkú cipőmet.

- Hova is rángatsz már megint?

- Egy vakrandira, jó lesz! - Na, azt meghiszem. Eddig ahányszor rángatott el ezzel, az este mindig felért egy atomkatasztrófával!

Tudtam, hogy nem hatnak rá a szavaim. Szóval belegyeztem, hogy vele megyek. Csak akkor kezdtem gyanakodni, mikor a taxi meg állt a Damonhoz közeli kisbárnál.

- Legalább ismered, akivel összeakarsz hozni?

- Sajnos igen. Nem akartam, hogy megismerjétek egymást. De azóta, történtek bizonyos enyhítő körülmények. - Jaj, anyám. Eddig csak fél várról vettem a dolgot, mondván úgysem ismeri. De így már más a helyzet. Nyeltem nagyot.

- Mégis kivel akarsz te engem összeboronálni?

- Meséltem neked a gyerekkori barátomról. Tudod, akivel szinte elválaszthatatlanok voltunk 10 éves korunkig. - Valami rémlett arról, hogy a srác egyik napról a másikra távolságtartóvá vált.
- Igen.

- Találkoztam vele 2 hete és megint jóban vagyunk. Nem rég azt mondta, találkozott veled, és szeretne jobban megismerni. Én csak megadom neki a lehetőséget! - Könyörgöm! Mond, hogy nem Noah az!

- Nézd ott is van! - Elkezdett húzni maga után. - Szia, Noah rég láttalak!
Most komolyan? A világegyetem szórakozik velem? Csak mert szerintem ez rohadtul nem vicces! Abban a pillanatban kitéptem a kezem Lia szorításából és elindultam az ajtó irányába. Már amennyire a cipőm engedi tudta, rohantam kifelé.

- Liz? - Lia nem értette mi üthetett belém.

- Liz! Kérlek, várj már meg! - Kiáltotta utánam Noah.

Én csak a lehető leghamarabb akartam eltűnni onnan. Megdermesztettem az időt és nyitottam egy portált. Könnyed léptekkel léptem át a küszöbét, közben könnyek égették a szememet.

- Muszáj mindig mindent megnehezíteni? - Mondta Noah, miközben maga felé fordított.

Te meg... - Kérdeztem, ő pedig letörölt egy könnycseppet az arcomról.

- Szerinted? Találkozni akartam veled, normálisan. Minden féle mágiától mentesen! - Mondta kicsit dühösen.

- Sajnálom. - Ekkor néztem először körül. Hogy kerültünk megint Noah raktár épületébe?

- Hogy nyitottál portált hozzám? - Nézett rám elkerekedett szemekkel.

- Ezt én is szeretném tudni. Nincs valami könyved, ami ír az átkodról?

- Ha lenne, nem lennénk itt! - Mondta gúnyosan.

- Tudod, hogy nem így értettem. - Legnagyobb meglepetésemre magához húzott és a szemembe nézett.

- Tudom. - Mire bármit is tehettem volna, az ajka az enyémre forrt.

Lassú, ráérős csók volt. Nem siettünk el semmit, kiélveztük minden egyes pillanatát. A keze felfedezésre indult, míg én a jól belőtt haját tettem tönkre, bár még ez is jól állt neki. Pár perc múlva szét kellett válnunk, hogy levegőhöz juthassunk. Mind a ketten pihegtünk még a légszomjtól és a vágytól.

-Azta.- Böktem ki.

-Aha.- Motyogta maga elé, kissé elpirulva. Elég aranyos, ha zavarban van. Kigondolta volna, hogy ez a macsó, ilyen is lehet.

Noah tekintete a csuklómra tévedt, miközben a hajamat igazítottam meg. Zavar tükrözödött a szemeiben.

- Valami baj van? - Amint kimondtam már néztem is a kezem. A jelrendszer helyett már csak a két rúna maradt meg. A tűz és a víz jele.

Kérdő pillantát vetettem rá. Láttam, hogy ő sem igazán érti. Ezért megragadtam a kezét és megnéztem, hogy az ővé is megváltozott e. Nála is csak a rúnák maradtak. Vajon egyszer véglegesen is elmulnak ezek a jelek? Kezdtem kételkedni mindenben, amit ezalatt a 300 év alatt megtapasztaltam.

- Eltünt a boszorkánykör és az ötágú csillag, ez furcsa. - Mondta és leült a kanapére.

- Ha jól értem nem lettünk előrébb. Nem tehetünk mást, mint várunk. Vagy van jobb ötleted? - Néztem rá, de ő csak sóhajtott egyet.

Ezután egy fél órát ültünk egymás mellett és hallgattunk. Szeretném tudni, vajon mi járhatott a fejében. Mert nekem csak ő. Nem tudtam kiverni a gondolataimból, ami megnehezítette a helyzetemet.

A kezeink összefonódtak, kérdő tekintettel néztem rá. Bár nem akartam elengedni a kezét. Bármi kezdett is kibontakozni közöttünk, az valami más volt mint az eddigiek.

- Valami baj van? -Kérdezte, de nem igazán tudtam megszólalni. Csak ráztam a fejem, hogy semmi gond nincs.

Még órákat ültünk, de nem szólaltunk meg. Valahogy szó nélkül is megérzettük egymást. Ez valami új volt számomra.

Körülbelül éjfél lehetett, mikor hazaértem. Leültem az ágyam szélére és csak gondolkodtam. Nem értettem ezt az egészet, valami mélyebb kezdett kibontakozni kettőnk között. De vajon még is mi? Még szenvedtem a gondolataimtól egy órát, majd szerencsére elnyomott az álom.

A hétfő reggelem, ugyan olyan ütemben zajlott, mint mindig. Felkeltem, majd letusoltam, felöltöztem és ittam egy kávét. A hétvégém csak egy rossz állomnak tűnt, apró örömmel társítva. Végül a gondolataiba révedve, elgyalogoltam a munkahelyemre. Mondván, miért is ne?

A portán Anna már valami égbekiáltóan szaftos pletykát kezdett ecsetelgetni. De én a felét se hallottam annak, amit mondott. Teljesen máshol jártam, egy olyan helyen, ami tele van mágiával. Egy Adonisszal, bevésődéssel, boszorkánygyűléssel és egy idegesítő nővérrel.

3.fejezet

A múlt és egy kis bűbáj

Nagy nehezen bevonszoltam magam az osztályba. Páran már lézengtek odabenn, ekkor jutott eszembe, hogy nem készültem az órára semmivel. Valamit azonnal ki kell találnom. Mondjuk, feleltethetnék bár az meg nem az én stílusom. Dolgozatot meg nem akarok javítani. Ha jól emlékszem a tanmenetbe azt írtam mára, hogy a boszorkányok születéséről és az erő öröklődéséről fogok beszélni. Azt még meg tudom oldani jegyzetek nélkül, talán.

- Akkor ma beszélgessünk kicsit arról, miért ritkák a boszorkány testvérek. Mint már említettem korábban, voltak férfi boszorkányok is. Őket hívjuk mágusoknak, bár ők kisebb létszámmal rendelkeztek. Így a boszorkányok általában emberekkel házasodtak. Így a születendő gyerekek nem félvérek lettek. Hanem vagy ember, vagy boszorkány. Van ötlet vajon miért?- Kérdeztem.

- Talán azért, mert a mágia nem tud kettőződni?
- Nem rossz válasz, de nem teljesen. - Ekkor egy kéz lendült a magasba a hátsó sorban, nem láttam rendesen ki az, de felszólítottam.

- Mert a mágia nem osztható, vagy jelen van, vagy nincs. - Ekkor ismertem meg a hangot. Mit keres itt Noah?

- Helyes, de kár, hogy nem egy diákomtól jött a válasz, Noah! - Láttam az értetlenséget tükröződni a diákok szemében.

- Gyerekek, ő az egyik ismerősöm, Noah. Csak nem értem mit keres itt. Szóval mit szeretnél?
- Ne is törődjetek velem! Folytasd, csak az órát. - Mondta azzal a pimasz vigyorral az arcán. Szívem szerint, hozzá vágnék egy fél téglát!

- Értem, akkor csendben is maradhatnál!- Majd folytattam az órát. Eléggé zavart a tudat, hogy jelen van és engem bámul. Istenem, vess véget a gyötrelmeimnek!
Nagy nehezen vége lett a kínszenvedésemnek, és siettem a tanári felé nehogy összefussak vele.

- Líz! - Oh, a francba, ekkor már láttam Noaht.

Gyorsabbra vetem a tempót és épp sikerült becsuknom az orra előtt az ajtót. Nagyot sóhajtottam és elvonultam a megvető tekintetek között. Végül magamra zártam a szertár ajtaját. Még szerencse, hogy a tanáriból is belehet jönni ide. Leültem az asztalom mellé, hálát adva Istennek, hogy sikerült elmenekülnöm. Magam se tudom megmondani, miért is futottam el.

- Szóval ide bújtál el. - Suttogta a fülembe, Noah.

- Mi a ...- Ugrottam egyet ijedtemben. - Te nem vagy normális! Hogy jöttél be?- És szokásához híven, csak nevetett.

- Az maradjon az én titkom, hogy jutottam be! - kacsintott rám. - Viszont ami még fontosabb, miért futottál el előlem? - Ha én azt tudnám.

- Ha már faggatózunk, mit kerestél az órámon? - Megadóan sóhajtott egyet.

- Ha válaszolok, akkor az enyém se marad válasz nélkül, ugye?

- Talán.
- Ti nők! Nem ért titeket senki. Még ti se magatokat. - Ebben lehet némi igazság.

- Szóval, mit is keresel itt?
- Látni akartalak? Azt hiszem. - Éreztem a hangsúlyán, hogy csak szórakozik.
- Csak hiszed? Nem vagy túl meggyőző. - De már nevettem és ő is.

Természetesen nem adtam választ a kérdésére, de nem is erőltette a dolgot. Közben talán ő is rájött, hogy én sem tudom a menekülésem okát. De mindketten máshogy viselkedünk, amint 2 méternél közelebb jutunk a másikhoz. Ez kész röhej, de nincs mit tenni. Talán ez a szerelem? Amit Lia fél percenkét mondogat az utcán, mikor egy helyes srác jön szembe vele. "Talán ő lesz nekem a nagy Ő, vagy talán az a helyes szöszi ott?!" Bár szerintem ez kicsit azért más.

Amíg én magamban agonizáltam a hülyeségeimen, addig Noah megfogta a kezem és elindult kifelé. Az épület előtt ébredtem rá mit is csinál.

- Esetleg nekem is lehet beleszólásom abba, hogy hova vonszolsz magaddal?

- Nem tudom. Szeretnéd, hogy legyen? - Ércelődött.

- Nem ártana, mivel nekem még órám lesz!

- Nem, nem lesz. Szóval jöhetsz velem!
- Hogy érted, hogy nem lesz? Mit csináltál? - Kezdett betelni a pohár.

- Semmi különöset, megnéztem az elmaradó órákat. Ahol helyettesítened kellett volna. Valami kiállításra mennek, egy másik tanárral.

- Aha, és miért nem ezzel kezdted, mielőtt kivonszoltál engem az épületből?

- Jöttél te magadtól is, nem kellett téged vonszolni! - Nevetett. Egyszer komolyan megölöm.

Nagy meglepetésemre egy étterembe vitt. El is felejtettem, hogy mindjárt dél van. Ez egy elég kedves gesztus volt tőle. Mind a ketten rendeltünk, ittunk egy pohár vörösbort. Beszélgettünk, míg ki nem hozták a rendelésünket. Teljesen normálisan, mint akik semmit sem tudnak a természetfelettiről.
Kellemes 2 órát töltöttünk a helyen, beszélgettünk. Egyikünk se feszegetett egy olyan témát se, amitől a másik sikító frászt kapott volna. Amikor eljött az ideje, hogy fizessünk, nem hagyta, hogy akár egy forintot is beleadjak. Hosszasan kifejtette miért nem fizethetek én. A végén már csak rá hagytam a dolgot.

- Akkor mehetünk?- Kérdezte.

- Persze, van valami úti cél is, vagy csak bele a nagyvilágba? - Mosolyogtam rá.

- Mit szólnál egy mozihoz? Akkor hivatalosan is mondhatnánk, hogy ez egy randi!- Mondta vidáman.

- Ha a továbbiakban sem szándékozol kiakasztani, felőlem rendben van.

És komolyan is gondolom, ma valahogy kifejezetten kedves és elviselhető volt. Persze ezt csak az étteremtől számítom. Előtte komoly gyilkos szándékaim voltak!

- Most megleptél, azt hittem a randi szó hallatán kiakadsz.

- Néha én is okozhatok meglepetéseket nem? - Nevettem és elindultam a mozi felé.

∞

A moziból inkább Noah raktárépületéhez mentünk. Ledőltünk az ágyra és csak beszélgettünk. Megtudtam, hogy az apja nevelte fel. Már ha azt az ember nevezheti nevelésnek, hogy 15 évesen magára hagyta. Munkát vállalt, majd egy kis kocsmát vezettet. A későbbiekben tanult, alkalmazkodott az idő múlásához. Végül tavaly pedig megnyitotta a Deamont. Pár hónapja megtudta, hogy van egy öccse, bár még vele nem találkozott. Elég sokat meg tudtam róla.

Megnyíltam neki, meséltem a kiállhatatlan nővéremről és a lányáról. Anyáról, hogy egykor ő irányította a boszorkányokat. De születésem után pár évvel máglyára vetették és, hogy apám még ezelőtt otthagyott minket. Lényegében az akkori boszorkánykör nevelt fel és tanár lettem.

Kint esett, már egy órája a kellemes csend telepedett ránk, hallgattuk az eső kellemes dobolását a háztetőn. Noah elvarázsolta a mennyezetet, így nézhettük a csillagokat, majd lassan elkapott minket az álom.

Egy furcsa helyre kerültem. Mintha a régi otthonunk lett volna, ott ahol megszülettem. A kiskőház, a mellette lévő nagy tölgyfával. Cintia épp hintázik, a szüleink pedig beszélgetnek egy férfival, én pedig egy fiúval játszok. Nem lehetett sokkal idősebb nálam. A kezünkön pedig ott virít az a bizonyos jel.

- Tudod mi már örökké együtt leszünk!- mondta a kisfiú egy mosoly kíséretében.
Erre hírtelen felriadtam. Felültem, kicsit még fújtattam a soktól. Nagyon meglepett, amit láttam. Mivel nem igazán tudtam eldönteni, hogy csak álom volt, vagy talán egy emlék foszlány. Ekkor Noah átölel, és magához húzott.

- Minden rendben, cica? - Kérdezi kicsit ijedten.

-Aha, csak rosszat álmodtam. - Nyugtatgattam magamat és őt is.

Lehúzott az ágyra, magához fordított. Majd magával ragadt egy kellemes álom.

Arra ébredtem, hogy a szemembe süt a nap. Próbáltam felülni, hogy kiderítsem, mégis hol vagyok. Valami furcsa oknál fogva, ez a művelet nem sikerült. De szerencsémre elkezdett derengeni, hogy Noahnál vagyok. Először ez a tény megnyugvással töltöttel. Míg meg nem világosodtam, hogy nekem dolgozni kéne mennem.

Oldalra fordultam, majd kinyitottam a szemem. Ez egy kifejezetten rossz döntésnek minősítettem! Mivel nagy meglepetésemre és persze még nagyobb örömre az éjszaka folyamán Noah megszabadult a pólójától. Ez persze újabb 10 percet vett el az életemből. De lássuk be, a szeműnket azért van, hogy nézzünk vele, nem?

Miután sikeresen abba hagytam a nyálcsorgatást, csak ekkor vettem észre az okát, hogy miért nem tudtam felülni. A keze a derekamon pihent és csak nem akart engedni. Mintha csak oda akarna láncolni maga mellé, nem mintha bánnám. Óvatosan lehámoztam magamról, nem állt szándékomban felébreszteni őt. Aranyos és valahogy olyan nyugodt, amikor alszik.

Mikor letettem mellé a kis levelet, amiben megírtam, hogy muszáj volt mennem, mert nem akartam felkelteni. Hirtelen forgolódni kezdett.

- Szia, miért nem keltettél fel? - morogta és az oldalára feküdt, ezzel még jobb kilátást biztosítva.

- Olyan békésen aludtál.- mondtam, mire leültem mellé az ágyra, azaz 5-10 perc már nem számított.

- De akkor nem adhattam volna búcsú puszit!- Háborodott fel és lerántott az ágyra.

Mire észbe kaptam már meg is csókolt. Pusztán egy rövid időre forrtunk össze, még is valahogy más volt, mint az előző. Ebbe az egy pillanatba zsúfolódott össze minden. A vágy, a megértés és még valami más. Mintha egy pillanatra felvillant volna egy kép. Egy kisfiú képe, aki nagyon régen ismertem.

Mire jobban belemerülhettem volna ebbe a kis múló képfoszlányba, a csókunk véget is ért. Van egy olyan érzésem, mintha emlékeznem kéne valamire. De mégis mire?

Nagy küzdelmek árán, de sikerült időben bejutnom dolgozni. Ami nem meglepő, megint nem tudtam készülni az órámra. Volt egy bizonyos akadályozó tényezőm, akit Noahnak hívnak. Az óráimat gyorsan lezavartam, majd siettem haza.

A jövő héten már a boszorkány szabbat lesz. Az előkészületekkel fele olyan jól sem haladtam, mint szerettem volna. Péntekről szombatra virradóra végzünk minden szertartással, de persze ez sok előkészülettel is jár. Az év első szertartásának a helyét most Nikol választja ki, ő a víz elemű a körünkben. Fontos most helyszint, mivel a víz elemének az évét írjuk. A helytelen hely megválasztással, akár egy éves balszerencsét is hozhatunk nővéreinkre. Természetesen a kör többi tagja is kiveszi a részét a melóból.

Az esemény lebonyolításáért Anita a felelős, stabil és kiegyensúlyozott, mint mindig. Ez el is várható egy ilyen nagy erejű föld boszorkánytól. Ivett és Gitta pedig a fiatal boszorkánynövendékekről gondoskodnak. Meg persze a beavatási ceremónia lebonyolítása se épp egy egyszerű feladat.

Bár szerintem velem rendesen kitoltak, rám bízták a jövendőmondó varázslat előkészítését és levezetését. A varázs áthatol a tér és az idő szövetén, érintve a múltat és a jövőt egyaránt. Szóval egy rossz lépés és búcsút mondhatok közel 100 évnyi emlékemnek. Mivel eléggé lemaradtam, a szerdai napot kivettem. Így a mai nap maradékát és a holnapi napot kántálással tölthetem.

Minden létező ketyerét, műszert és tárgyat kihúztam vagy kikapcsoltam, hogy semmi se tudjon meg zavarni. A lakásom köré emeltem egy védő gátat, most nem szeretnék hívatlan vendégeket kapni. Majd felrajzoltam egy pentagrammot a földre egy krétával, sajnáltam szegény parkettát egy vagyonba került. Miután túltettem magam a padló gyászolásán, gyújtottam pár gyertyát és a csillag mindegyik ágához a megfelelő elemet raktam. A Víz helyéhez egy tál vizet, a Földhöz egy kőzetet, a Tűzhöz egy égő gyertyát, a Levegőhöz pedig egy légkristályt. Az 5. csúcshoz a Lélekhez, pedig leültem törökülésben.

Megszúrtam az ujjam. Egy csepp vért hagytam a pentagramma közepére csöppeni. Utána neki láttam a kántálásnak, minden egyes szóhoz társítottam egy kézmozdulatot. Ezzel erősítve az 5 elem feletti kontrolt.

Körülbelül hajnali 1 lehetett, amikor sikerült az elemeket harmóniába hoznom, ekkor eshetem transzba. Mert az elme azon síkján jártam, ami a múlttat a jövővel köti össze.

Egy koromfekete folyosón találtam magamat, ahol a falakon képek lógtak. Amik előtt, ha meg állsz, elindulnak. Mintha csak megnyomtad volna a play gombot. Ha tovább lépsz, csak egy állókép marad a többi között. Ahogy haladtam szépen sorban láttam szomorú és boldog pillanatokat. Tudatában voltam annak, hogy ezek mind az én emlékeim, de csak külső szemlélő ként vehettem részt ezen a bizar tárlaton. Minden féle érzelem és kétely nélkül. Ha elég sokáig haladunk tovább az emlékeink kiállításán, egyszer csak megjelenik egy jegyszedő. Feltesz egy fontos kérdést.

" - Tudni akarod azt, ami még rád vár? De ennek meg kérik az árát! "

Ha elég kíváncsi vagy rábólintasz, meg tudod azt mi szíved vágya volt. A jövőt, ami rád várt. De hiú ábránd maradhat csak, hiszen megfizetted az árát!

Mint már oly sok alkalommal, most is láttam egy ifjú boszorkányt a vesztébe rohanni. A racionalitás ebben a világban nem mindig van jelen. Ez az emlékek veszejtő helye, ha nem vagy bölcs ez lesz nyugvóhelyed. Próbáltam puszta érvekkel meggyőzni, hogy ez csak ostobaság. De benne a kíváncsiság szele tombolt, így nem tudtam segíteni rajta.

Visszafordultam és elkezdtem keresni azt az emlékfoszlányt, amiért jöttem. Ez valahol a tudatalattim legmélye tárolhatta el, mivel a tárlat hírtelen többfelé ágazott el, amint arra az egy emlékre koncentráltam. Szinte örökkévalóságnak tűnt, amióta bolyongtam az elmém hálójában. Lassan kezdtem magamat úgy érezni, mint egy pókhálóba ragadtam volna. Már sokadszorra próbálom megtalálni ezt a kis momentumot, az életem korai szakaszából. Ahol az édesanyám tértorzulást hajt végre. Senkinek nem tudta megtanítani halála előtt. Viszont én láttam, tisztában vagyok a ténnyel, hogy jelen volt mikor elvégezte. De többet nem tudok fel idézni, mintha valami köd szállna alá, amikor vissza szeretnék rá emlékezni.

Éreztem amint megszédülök, a mágiám a végéhez közeledik. Ideje lesz távoznom, vagy osztozhatok az itt rekedt lelkek sorsán. Elképzeltem egy ajtót, ami a valóságunkba nyílik, majd amikor kinyitottam a szemem ott volt. Megragadtam a kilincset, kinyitottam és átléptem a küszöböt.

A padlón tértem magamhoz, körülölelt a félhomály. A gyertyák már rég kialudtak, tehát nagyjából 2 órát lehettem kiütve. Egy fokkal jobb, mint az utolsó alkalommal, amikor 5 órán át játszottam a hullát, mert természetesen az utolsó pillanatban kapcsoltam és már el elkezdett szétesni az a bizar valami.

Neki láttam elpakolni és eltakarítani a romokat. Mikor ezzel is végeztem rájöttem, hogy lassan egy napja nem ettem semmit. Előástam a telefonomat, hogy rendeljek, egy pizzát. Mire bekapcsolt azt a vacak még a kedvem is elment az ötlettől. Ledobtam a kanapéra és elindultam a konyhába valami ehető után kutatni. Végül kiegyeztem egy instant tésztával, több mint a semmi. Bekapcsoltam a vízforralót és ledőltem a nappaliban fekvő fekete-fehér mintás szőnyegre. Mire majdnem elaludtam hallottam a vízforraló kattanását, hogy végzett, megszűnt az a kellemes morajlás, amit a gép adott magából. Nehezemre esett felkelni a földről és megcsináltam azt a leves utánzatot. Kivettem egy kanalat az egyik fiókból és kivonultam, hogy leüljek a tálammal a kanapéra.

Miután telitömtem magam a jó kis műanyag kajával, el terültem mint a partra vetett hal. Az agyam a lehetséges opciókon járt, próbáltam kitalálni vajon, hogy találhatnám meg az emléket anélkül, hogy kicsúsznék az időből. Ekkor néztem a telefonomra, vadul villogót. Egy rakott nem fogadott hívás jelent meg a képernyőn, hirtelen mindenkinek kelletem. Cintia keresett kétszer, hamar feladta nem csodálom. Lia tizenháromszor, fontos lehetett általában ötnél abba szokta hagyni, egy üzenet Gittától, ezt nem halogathattam tovább.

" Szia szívem.

Tudom, hogy elfoglalt vagy a munkával meg a mágiával is. Történt egy kis malőr. Ivett nem tudja elhalasztani a vizsgáit és kéne a nővéred segítsége. Rajtad kívül senki nem tudja utolérni, tudod milyen! Mihamarabb beszélj vele Líz, a szükség törvényt bont, te is tudod.

Puszi, Gitta."

Remek, most még a nővéremet is győzködhetem. Ez volt minden vágyam. Már tárcsáztam is Cintia számát, 3 csöngés után felvette, ezt fel kell írnom!

- Szia Cinita!

- Már egy tucatszor kerestelek! Minek van neked telefonod? - rikácsolta a telefonba.

- Igen én is szeretlek, és ne ess túlzásba. Csak kétszer hívtál, mondjuk az nálad tényleg soknak lehet mondani. Mindegy, most nem ezért hívtalak. Gitta szeretne veled beszélni, be kéne segítened neki. Ennyit igazán megtehetsz, szinte a húgai ként bánt velünk!

- Hát nem is tudom, el se akartam menni a gyűlésre. De majd felhívom.

- Ne csak majd felhívd! Hanem csinálod meg, legközelebbi kiruccanásodnál viheted magaddal Rahelt is! - Bocsi kicsim, nem gondoltam komolyan. Szegény gyerek, ha tudná, hogy ezt mondtam az anyjának kinyírna.

Miután sikeresen meggyőztem a nővéremet arról, hogy neki ezt meg kell csinálnia, már hívtam a soron következő drága barátnőmet, aki tuti a fejemet veszi!

Végül igazam lett, 20 percen keresztű mondta a magáét, hogy igazán szólhattam volna. Meg, hogy ő és Noah is aggódott miattam. Értem én, hogy barátok, de ennyire ne anyáskodjanak felettem, nem vagyok már kisgyerek. Természetesen Lia csak mondta tovább és nem hagyott szóhoz jutni. Legalább adott időt valami hihető hazugságot kitalálni.

- Jaj, ne csináld már! Lemerült a telefonom én meg aludtam meg filmeztem. Előfordul az ilyen, épp a múltkor mondtad, hogy miért nem lazítok. - próbáltam kicsit elviccelni a dolgot, hátha ennyivel letudja. Viszont Noah nem lesz ilyen könnyű eset.

- Igazad van. Sokat képzeltem a dologba, de megijesztettél!

Majd még egy jó 10 perc után lerakta és végre megnyugodott, hogy nem raboltak el és öltek meg. Ezután még egyszer megnéztem a nem fogadott hívások listáját. Noah 30 hívással vitte el az aranyérmet, ezzel még engem is meglepett. Mire megnyomtam volna a hívásgombot, elkezdett csörögni a mobilom.

- Na végre, hogy elértelek! Basszus!- Kezdte a monológot, hogy milyen felelőtlen vagyok. Legalább neki szólhattam volna, satöbbi.

- Szia, neked is és ezt már 40 percig hallgattam Liától. Szóval én megyek vagy te jössz? Mert úgy érzem, ezt telefonba nem fogjuk tudni megbeszélni!

Ezzel ő is egyetértet, végül megegyeztünk abban, hogy ő jön át. Ami még meglepőbb, nem használt mágiát. Amit jól is tett, mert még mindig nem vettem le a védőbűbájt. Fél órájába telt mire átvergődte magát a városon. Szerintem gyalog előbb ideérhetett volna, de ezt nem akartam a szemére vetni. Pláne addig, míg be se tud jönni a lakásomba. Ezért amikor csengetett, kinyitottam az ajtót egy egyszerű kézmozdulattal egy kis vágást ejtettem a lakás köré húzott kupolában. Pont akkorát, hogy be tudjon jönni. Amint ezt megtettem, máris kántálásba fogtam, hogy minél hamarabb visszazárjam magam köré a burkot. Mivel védtelen vagyok a természetfeletti ellen a szertartás közben, alatta és utána még egy jó darabig. Amint újra biztonságban éreztem magam leültem Noah mellé a kanapéra. Kérdő tekintettel nézett rám, majd megszólalt.

- Szóval megtaláltad?

Először nem értettem miről beszél, és mi történik. Kialudtak a fények, a védelmező bűbájom pedig szikrázva apró darabokra hullott.

- Mégis ki a fene vagy te? - Éreztem, hogy a pánik kerülget. De pont most nem veszíthettem el a fejemet.

- Ó, a legrosszabb rémálmod kislány!

Ekkor tudatosult bennem kivel, vagy inkább kikkel van dolgom. Ki gondolta volna, hogy egy ilyen apró kis varázslattal, mint egy védőburok. Magamra uszítom a boszorkányvadászokat! Ez egy nehéz menet lesz, és nem biztos, hogy túl fogom élni.

4.fejezet

A boszorkányvadász

Ledobta magáról az álcát, körülbelül 2 fejjel lehetett nálam magasabb. A harmincas éveit taposta, feketehaj és barna szemében megpillantottam a gyilkos hajlamot. Lassan a fal felé kezdtem hátrálni, ő pedig folyamatosan jött utánam. Az agyam kattogott, melyik védő és támadórúnát hova rejtettem el a nappaliban. Számítottam rá, hogy egyszer össze fogok futni egy boszorkányvadásszal, de ki hitte volna, hogy pont most? A hátam neki ütközött a könyvespolcnak, ekkor eszembe jutott, hogy oda rejtettem a vesztőt.

Egy labirintus mágiát, ami a környezetéből képes vesztőhelyet kreálni. Lerántottam az Egyiptom titkaicímű könyvet és ezzel érvénybe is lépet a bűbáj. Hírtelen falak emelkedtek közém és a támadóm közé. Hála annak az apróságnak, hogy a varázs önálló tudattal rendelkezik, és a mesterét védi. Azaz engem, aminek most nagyon örültem. Így kaptam egy kis gondolkodási időt. Nem fogom itt hagyni a fogam, pont egy vadász miatt!

Elkezdtem lassan haladni a könyvespolcok előtt, kerestem a következő rúnát. Valahol a 3 szekrénynél kellett lennie, ekkor hirtelen egy bárd landolt a fejem mellett. Alig tudtam vissza fojtani a torkomból feltörni akaró sikolyt.

- Tudom, hogy ott vagy valahol. Nem te vagy első kisdög, amitől meg szabadítom a világot!- próbál valami választ ki csikarni belőlem.

- A kis barátod is már rég alulról szagolja az ibolyát, ne félj lassan te is követni fogod!- kezdett egyre ingerültebb lenni a hangja.

Próbáltam kizárni a tudatomból az üres fecsegését, kisebb-nagyobb sikerrel. Óvatosan vettem szemügyre a fejemtől körülbelül 2 centire lévő fegyvert, ami tönkre tett két könyvet és a szép szekrényemet is. A bárd egy nem épp mai darab volt, szépen kidolgozott nyelén egy kis történet volt meg faragva. Az első kisképen egy vadász volt, aki ha jól láttam épp megházasodott. A következőn viszont kiderült, hogy az asszony egy boszorkány és próbálta bújtatni. A harmadikokon máglyára vetik az asszonyt, majd a többi boszorkány pedig megöli a férfit.

A történetet már ismertem, anyáról gyermekre szállt ez a história. Ahol a vadász feláldozta felesége életét a sajátjáért. Ezért az akkori boszorkány testvériség megölte az áruló vadászt, akiben addig megbíztak. A családból csak egy fiúcska éltet túl ezt a vészt, a boszorkányok nem vették magukhoz, hiszen ember volt, és ezért a falusiakra bízták. A fiú felnőtt és gyűlölte a boszorkányokat, ezért elhatározta "MINDNEK HALNI KELL!". Így jött létre az első boszorkányvadász rend, ami a később több ágra bomlott szét. Egyes rendek csak a fekete mágiát használókat mészárolta, míg a mások más és más indokkal gyilkoltak és kínozták boszorkányokat és a gyanúba keveredett embereket is.

Ahogy tovább vizsgáltam a fegyvert megláttam egy címert is, egy nőalak, szívvel a kezében. A nő pedig egy máglyán áll és épp gyújtják meg. Remek pont a főházi vadászokat kaptam ki! Hurrá ...

Gyerünk, gondolkodj, gondolkodj, GONDOLKODJ!!! Valahogy ki kell jutnom innen. Ha minden kötél szakad szólítanom kell Ignis Daemoniumot­*, viszont akkor mások is megsérülhetnek a környéken. Kell lennie valami más megoldásnak ...

Ha nem akarok tűzvészt okozni, akkor csak egy lehetőségem maradt, átkell vinnem a túlvilág folyóján. Nem maradt más választásom, ha otthagyom a vadászt, akkor van esélyem visszatérni. Csak így csökkenthetem az áldozatok számát és így kiderül igazat beszélt e ez a rohadék. Mikor azt mondta megölték Noah.

Így hát neki is láttam a kántálásnak

Fuge, ne dubita,

Ut nobis amplius:

Magis quam oculus potest videre,

Forth mortuum vivere,

Postea flumen.*

*Repülj, repülj, Vigyél minket tovább, Tovább mint a szem ellát, Oda hova a holtak élnek, túlvilág folyóján.

Még be se fejezhettem az igét, már is egy tör suhant el mellettem. Egy hajszálon múlt, hogy ne találjon el.
- Azt hiszed, holmi kis varázslat segíthet rajtad? Ezt te se gondolhatod komolyan aranyom! - ezt egy idegesítő gúnyos kacaj követte.
De én csak folytattam tovább onnét, ahol abbahagytam.

Ego offerre anima mea,

Et corpus meum dare vobis,

Praeterea, virtus superior,

Facilis descensus est,

Fata mea et cor meum,

Serve ad maius bonum,

Rogo ergo te,

Ut nos per flumen mortuorum.* 

*Felajánlom lelkemet, Átadom testemet, Egy nagyobb hatalomnak, Hagyom, hogy rendelkezz, Sorsommal és szívemmel Hogy egy nagyobb jót szolgálj, Ezért kérlek most téged, Vigyél át minket a holtak folyóján. 

Ahogy befejeztem az utolsó szótagot, a végtagjaim elnehezültek. A szemhéjam elkezdett lecsukódni, valahol legbelül éreztem, ez egy nagyon hosszú álom lesz. Vagy talán maga a halál. Még valahonnan a távolból halottam valami nyöszörgést, mintha valami ilyesmi lett volna "te cafka, mit-mit tettél ... velem". 

De az is lehet, hogy rosszul hallottam és valami teljesen másról beszélt. Nem tudom, csak abban vagyok biztos, hogy nagyon álmos vagyok és fázok.

∞

Nagyon különös érzés a halál, valahogy egyszerre létezel a jelenben, a múltban és jövőben? Ahogy lebegsz az üres térben, körbevesznek szebbnél szebb, vagy éppen a rosszabbnál, rosszabb emlékeid. Néha beúszik egy-egy homályos kép, ami jövőt mutatja. De olyan messze van, nem érhetem el soha.
Ahogy haladtak el mellettem az emlékképek, hírtelen zuhanni kezdtem. Sikítottam volna, de egy hang se hagyta el a torkomat. Olyan mintha a hangom a testemmel vált volna semmivé.
A sötétséget hírtelen fény váltotta fel, a semmi közepén álltam. Egy jó nagy élettelen sivatagban. Se egy madár, bogár, vagy növény, ami életet bizonyította volna. Néztem jobbra majd balra, előre hátra. Majd a semmiből megjelent egy tükör. 

- Mit keresel itt? - kérdezte meglepődve a tükörkép. - Neked még semmi keresni valód nem lenne itt.

- Én-én nem tudom. - Miért is vagyok én itt? Egyáltalán ki vagyok én?

5.fejezet

John Midnight

Ennek egy egyszerű kis jöttem, láttam és lefejeztem akciónak kellett volna lennie. Erre ez spiné, rám uszított valami démont, ami majdnem kinyírt. Természetesen ezt nem vettem valami jó néven.

Valahol arra felé kell lennie. Hallom, ahogy botladozik, teljes bepánikolt. Jól is teszed, ha rettegsz. Mert ez lesz az utolsó napod!

Majd pedig nagy lendülettel elhajítottam a bárdom. Halottam, ahogy valami keménynek csapódik. A csattanást pedig egy vékonyka, kissé csendes sikoly követte. Na, most meg vagy!

- Tudom, hogy ott vagy valahol. Nem te vagy első kisdög, amitől meg szabadítom a világot! - Előbb utóbb elő kell jönnöd! Azt hiszed, kifoghatsz rajtam? Nem isszák olyan forrón azt a kását, kislány!

- A kis barátod is már rég alulról szagolja az ibolyát, ne félj lassan te is követni fogod!- Gyerünk, ne kéresd magad. Tudom, hogy ez teljesen kiakasztott. Elég csak egy szó, és véged.

-Fuge, ne dubita,ut nobis amplius:Magis quam oculus potest videre,forth mortuum vivere,postea flumen. - kántálta a lány.

Ez okozhat még egy kis fejtőrést, ideje ennek az egésznek pontot tenni a végére! Hinnem kell abban, hogy most nem fogom elhibázni a célt.

Erősen koncentráltam a hangjára, láttam magam előtt. Lassan lenyúltam az övemre akasztott kis tör ért. Amint kiejtette a flumen szót a száján a kés áthasított a levegőn, keresve áldozatát. Tisztán halottam, ahogy valaminek neki csapódik a penge, de sajnos nem a boszorkánynak. Francba, legalább ki tudtam zökkenteni egy pillanatra, több mint a semmi...

- Azt hiszed, holmi kis varázslat segíthet rajtad? Ezt te se gondolhatod komolyan aranyom! - Nevettem el magam.

Legnagyobb meglepetésemre, egy pár perc kihagyás után folytatta, mintha mi se történt volna. Ebből még baj lesz!

-Ego offerre anima mea,et corpus meum dare vobis,praeterea, virtus superior,facilis descensus est,fata mea et cor meum,serve ad maius bonum,rogo ergo te,ut nos per flumen mortuorum.

A testem olyan nehéz lett, térde rogytam, végül elterültem a földön. Az enyémmel egy időben, a lány is összeeshetett, halottam mikor a elterült a földön. Még is mit tettél te velünk?

- Te cafka, mit-mit tettél... velem!?

Próbáltam kinyögni, még valamit, de nem sikerült. A hangomcserben hagyott. Végül csak magával ragad a sötétség? Ezek az utolsó percei a földön, remek! A sírom felett fog röhögni az összes vadász, hogy végzett velem egy kislány. Ha szerencsém van, legalább viszem magammal őt is!

∞

Szóval, meghaltam, hát ez egy nagyon unalmas hely. Az egész olyan, mint egy nagyon sötét múzeum. Mindenhol csak képek, minig utáltam a művészeket és a maguk is elvont világát. Milyen ironikus pont ez jutott nekem végül, a saját kis világom exkluzív kiállítása. Kész vicc az egész, semmi mással nem töltöttem az életem, mint öltem és edzettem. Megérte ez nekem egyáltalán?
Ahogy haladtam végig a folyosón egyszer csak valami meg változott. Az éles színes képeket, szürkés homályos képek váltották fel. Egyedül csak én látszom rajtuk. Az ott egy öltöny? Rajtam? Mintha lenne mellettem valaki. Megálltam és közelebbről vizsgáltam. Olyan volt, mintha egy nő állna mellettem esküvői ruhában. De hiszen én soha nem nősültem meg, ez furcsa...
Végül tovább indultam, egyre furcsább képek voltak. Egyes helyeken, kisbabát láttam egyre több helyen feltűnni. Végig követtem, ahogy felnő.
De nekem soha nem volt...

Hírtelen zuhanni kezdtem, ahogy egyre mélyebbre kerültem, annál erősebb volt a fény. Orral lefelé landoltam a földön, bevallom eléggé fájt. Nagy nehezen összekapartam magam és felálltam.
- Ez egy tükör szoba? - lepődtem meg.

Mit keresek én pont egy tükörszobában? Egyáltalán, hogy a csudába kerültem én ide? Teli voltam kérdésekkel, de a legnagyobb kérdés mindközül, hogy ki vagyok én?

- Meg vagy, meg vagy, elbuktál, elbuktál! - suttogták, a női hangok, majd pedig kinevettek.

- Ezt mégis, hogy értitek?- talán ők tudhatják, én ki vagyok? - Ti ismertek engem?- Tettem fel a kérdést.
- Nem emlékszik, nem emlékszik! - mondták kuncogva.

- Kérlek! Mondjátok meg, ki vagyok én? Vagy csak mutassátok magatokat. - kérleltem őket.

Erre csak nevetés volt a válasz majd elkezdtek a tükrök egymás után összetörni. Kivéve egyet, lassan elindultam felé. Valahol halványan mintha egy nőalakot láttam volna benne. Gyorsan magam mögé pillantottam, de nem volt ott senki.
- Mondd, te tudsz válaszolni a kérdéseimre? - kérdeztem óvatosan.

A nő körvonala élesebb lett a tükörben. Vékony alkat, nagy keblek, hosszú földig érő fekete haj. A szeme pedig csak úgy csillogott, mint az arany. Érdeklődve nézett végig, majd pedig így szólt.

- Egy kérdésedre választ adhatok, drága gyermekem. Jól gondold meg, mi lesz az.

Megtorpantam egy pillanatra, mit is akarok tudni? Azt, hogy mit keresek itt? Vagy ezek a hangok kik voltak? De azt is tudni szeretném, hogy ki vagyok én. Melyik számomra a fontosabb? Egyáltalán miért nem emlékszem, hogyan emlékezhetnék? Oly sok mindent akarok tudni. Ez olyan nehéz!

- Sikerült döntened? Én úgy látom, hogy igen.

- Mindent, tudni akarok!
- Rendben, ahogy akarod.

Válaszolta nyugodtan, majd megrepedt a tükör és összetört. Amint leesett az utolsó szilánki is újra elnyelt mindent, a néma sötétség.